Veszedelmes érzelmek 17.

5 évvel később

-          Várj – mondtam ahogy Jake kiszállt a kocsiból. -Még nem menjünk fel. – Jake lakásának a parkológarázsában voltunk.

-          Jól vagy? – kérdezte miközben megfogra a kezem.

-          Nem mennénk el valahová, kérlek?

-          Valahová?

-          Mondjuk egy klubba.

-          Szívem jól vagy? – ne mondtam semmit.

Nem akartam felmenni, mert ma van egy éve, hogy járunk bár én ezt nem nevezném annak. Tudom mit akar és azt is tudom én mit akarok és biztos vagyok benne, hogy a kettő nem ugyanaz.

-          Csak mondd meg mire van szükséged – mondta Jake.

-          Azt próbálom elmondani – halottam a hangomban a tehetetlenséget és próbáltam fékezni magam.

Emlékeztettem magam rá, hogy Jake nem tudja mire vágyok legbelül. Annak ellenére, hogy születésemtől ismerem, hogy kétszer lefeküdtünk egymással és birtokolta mostoha apám jóváhagyását.

-          Hé – mondta Jake és úgy fordította kezünket, hogy összefonódjanak az ujjaink. – Hallgatlak. – Beszívtam a levegőt, úgy éreztem, mint akit fojtogatnak. Mert Jake tényleg hallgatott. Próbálkozott. Amikor percek múlva sem szólaltam meg sóhajtott egy nagyot.

-          Szívem – mondta és elengedte a kezem, hogy megsimogathassa az arcomat – Hadd vigyelek fel.

-          Én – kezdtem vitázni, de aztán elhallgattam.

Lehunytam a szemem, elképzeltem a pillanatot, ahogy bemegyünk a lakásba. Be se csukná az ajtót és máris a falnak döntene, kezemet a fejem felé szorítaná, teste keményen az enyémnek feszülne. Lehunynám a szeme, hogy elborítsanak az érzések, miközben fél kézzel megragadná a csuklómat, másik keze pedig keményen megmarkolná a mellemet. Ívbe feszülnék az érintésétől, de nem teljesen. Mikor kinyitom a szemem Jake aggodalmas tekintetével találom szembe magam.

-          Lucy, mondd jól vagy? – Bólintottam.

-          Fáradt vagyok. Egyszerűen csak fáradt.

-          Annál inkább menjünk be. – Bólintottam.

Nem akartam beszélgetni, nem akartam gondolkozni. A parkolószintről lifttel mentünk Jake 10. emeleti lakásáig és ahogy beléptünk az ajtón, rájöttem, hogy visszafojtottam a lélegzetemet, de nem tudtam miért. Jake megfordult és becsukta az ajtót.

-          Mit szólnál egy csésze forró teához? – kérdezte, miután mindkét rekeszt behúzta és a láncot is beakasztotta. Rémesen hangzott, de azért bólintottam. A tea megnyugtatónak hangzott. Nyugtatónak. De én nem nyugalomra vágytam. Kezekre vágytam a testemen. Azt akartam, hogy megsemmisítsen a szenvedély. De ez – ezt nem akartam. Mit több, Jaket sem.

-          Sajnálom – suttogtam.

-          Ne csacsiskodj. Semmi gond. – Az apró konyha felé indult, de biztos meglátott valamit a szemeben, mert megállt. – Lucy?

Minden megváltozott volna, ha ott és akkor megcsókol? Ha látom a szemében a tüzet, maradtam volna? Elvesztem volna az érintésében? Nem tudom. Nem hiszem.

-          Sajnálom – ismételtem. – Ma este egyedül szeretnék lenni.

-          Ne! – Szavaimra azonnal összezárultak a csuklómon az ujjai.

-          Maradj velem ma este Lucy. – Megborzongtam, mert pontosan erre vágytam, hogy vele legyek ma este. De nem teával, keksszel, és egy forró fürdővel. Attól soha az életben nem nyugodnék le.

-          Holnap beszélünk. – Ígértem és már mozdultam is. – Most mennem kell. Csak aludnom kell – hazudtam. – A saját ágyamban szeretnék aludni. Szükségem van egy kis szabad térre.

-          Jake – hallottam a saját hangomban a bocsánatkérést és a könyörgést amikor továbbra sem engedte el.

-          A francba is jól van – mondta majd elengedett.

-          Most – mondtam. – Most megyek el.

-          Hazaviszlek.

-          Nem. – Beszívtam a levegőt, próbáltam leküzdeni a pánikot, ami kezdett eluralkodni rajtam. – Én csak … szeretnék egyedül lenni. Kérlek.

Üvöltöznie kellett volna és hazugnak nevezni és azt mondani, hogy takarodjak a lakásából. Ehelyett a tekintette ellágyult és bólintott.

-          Jól van. De beültetlek egy taxiba. Holnap … - mondta és gyengéden megsimogatta az arcomat. – Holnap majd beszélünk.

 

Kemény 7 percbe telt mire megérkezett a taxi. Onnan tudom, hogy kétszer is az órámra pillantottam. Egyik lábamról a másikra álltam, mire végre befordult a sarkon a taxi és megállt előttünk. Jake kinyitotta előttem az ajtót, én beültem és úgy éreztem mintha mázsás súlyok esnének le a vállamról. Jake behajolt, hogy arcon csókoljon majd becsapta az ajtót. Azt hittem, hogy ennyi lesz, ezért meglepett amikor kinyitotta az anyósülésnél lévő ajtót. Visszatartottam a lélegzetem, biztos voltam benne, hogy megszegi a szavát és mégis velem jön. De csak megadta a sofőrnek a címet és előre kifizette az utat.

-          Van nálam készpénz – mondtam.

-          Elintéztem – mondta határozottan és mivel elutasítottam a teát engedtem a fuvar ügyében.

Amint a taxi elindult a járdaszegély mellől, könnyebben kaptam levegőt. Jake természetesen kedves volt és tudtam, hogy aggódik értem. De nem adta meg nekem azt amire szükségem volt. Idegesen fészkelődtem az ülésen, közeledtünk a lakásomhoz, de nem akartam haza menni. Valami zajos helyre vágytam, ahol nem kell gondolkoznom. Valami olyan helyre, ahol más lehetek, nem pedig Lucy Harper a jó kislány. Dicséretemre legyen mondva a lakásig eljutottam. De, amikor megállt a taxi képtelen voltam bemenni.

-          Menjen tovább – mondtam. A sofőr rám nézett a visszapillantó tükörből.

-          Biztos benne kedvesem? A barátja nagyon határozott volt. Ezt a húszassal tudom bizonyítani. – Tudhattam volna, hogy Jake nem csak a címet adja meg. Előhúztam egy húszast és odaadtam neki.

-          Menjen – ismételtem. És ment.

-          Valami hangos helyre – mondtam. – Ahol lehet táncolni és van tequila és nincs senki, akit ismerek.

-          Ennél pontosabbat mondjon kedvesem.

-          Vigyen a „White Angel” – be. – A táskámba ejtettem a taxis névjegyét.

-          A barátom is eltette a névjegyét ugye?

-          Persze kedvesem. – Felé nyújtottam egy ötöst.

-          Ezért adjon át neki egy üzenetet. Ha felhívja magát, mondja neki, hogy kitett otthon és amikor látott az előszoba felé tartottam.

-          Kislány ez nem éppen a helyes viselkedés. – Mélyen a szemébe néztem és előhúztam még egy ötöst.

-          Most már az? – Elvette tőlem a pénzt.

-          Kedveském, most már egészen annak érzem.

 

A klub belseje sötét, hangos és kisség szakadt volt. A tömeg egy fele a bárpultnál gyűlt össze, a másik pedig a táncparketten. Nem egészen ide való voltam a szolid testhez simuló fekete ruhámban és magas sarkú cipőmben, de nem érdekelt. Italt akartam. Zenét. Elakartam veszni a táncparketten, lehunyt szemmel mozgótesttel, vadul száguldó képzelettel.

-          Bassza meg – morogtam, mikor a pultos már harmadszorra sietett el előlem úgy, hogy rám se nézett.

A kifejezésben több méreg volt, mint amennyit a helyzet megkívánt volna és rájöttem, hogy nem csak az bosszant, hogy semmi alkoholhoz nem jutok, de egyszerűen úgy összeségében dühös voltam.

-          Bassza meg! – Ismételtem, majd elindultam a pult mellől.

Nem italra volt szükségem, hanem zsongásra. Ellibegtem a táncparkettig, megálltam egy részeg szöszi mellett, aki katasztrofálisan volt felöltözve. Két pasival táncolt vagy inkább ők táncoltak vele. A lány szeme csukva volt, fejét hátra vetette. Amennyire láttam teljességgel figyelmen kívül hagyta az érdeklődésüket. Hagytam, hogy a testem magába szívna a zenét. Lassan elazultam csak pár centire voltam egy majdnem kopasz, bokszoló típusú, akinek az egyik legszebb kígyós-kardos tetoválása volt, amit valaha láttam. Összenéztünk és a srác elvigyorodott ismerős, éhes kifejezés ült ki az arcára. Mivel olyan hangulatban voltam, közelebb táncoltam hozzá. Karom a fejem fölött volt, csípőm ringott. Közelebb mentem, de nem értem hozzá. Incselkedtem és játszadoztam. A bokszoló láthatóan többre vágyott, mint az incselkedés, mert közelebb hajolt. Alkoholtól, dohánytól és vágytól bűzlött és bár a legkevésbe sem akartam lefeküdni vele, boldogan flörtöltem a táncparketten. Éreztem, hogy a vér végre zubog az ereimben. Végre úgy éreztem élek. Mikor a srác a csípőm felé nyúlt és közelebb húzott, lehunytam a szemem és ringatóztam a zenére. Nem voltam ott azzal a sráccal. Valahol mással voltam. Valaki mással. Mert ez a trükk nem igaz? Mikor elengedem magam, kibújok a bőrömből. Magam mögött hagyom a bűntudatott a fájdalmat és az összes rohadt titkot bassza meg! Kétségbeesetten, magányomban keményen a srác testének nyomtam magam. A srác hangosan felnyögött gyönyörében és belemarkolt a seggembe, olyan közel húzott magához, hogy egyértelmű lett mit akar. Beszívtam a levegőt és hátravetettem a fejem. Láttam a szemében a vágyat. Láttam azt, ahogy legörbül az ajka. Közelebb hajolt vagy megakart csókolni vagy azt suttogni, hogy húzzunk innen. Nem akartam ezt az idegent. Megmerevedtem, váram mit mondd a srác és pontosan tudtam, hogy igent mondok, bármit is javasol aztán honlap meggyűlölőm magam érte. Aztán minden széttört. Hallottam a saját kiáltásomat amint a Bokszolót valaki arrébb lökte és hallottam a saját meglepett hangomat, mikor megláttam, hogy ki volt az, aki olyan lovagiasan arrébb lökte. Deamon. Lemeredve álltam, ahogy Deamon közelebb lépett hozzám, arcán vészjósló arckifejezés ült. De a szemében lévő düh mögött olyan forróságot láttam, ami végigborzongatta a hasamat és a lábam között állapodott meg. Szent isten. Ez volt a fantáziám és bár lényem egy része ujjongott az örömtől egy másik azon tűnődők, hogy vajon miért kezdtem el hallucinálni. Mert az nem lehet valóságos. Hogy a fenébe lehetne az?

-          Mi a fasz van haver? – Kérdezte a bokszoló és meglökte Deamont, tökéletesen megsemmisítve azt az elméletemet, miszerint egyfajta állomállapotban vagyok. – Elhúznál a csajomtól? – Majdnem megszólaltam, hogy biztos, hogy nem vagyok a csaja, de Deamon szeme szikrákat szórt és inkább úgy döntöttem okosabb, ha hallgatok.

-          Nem a csajod – mondta Deamon halkan. – Én pedig nem vagyok a haverod. – A bokszoló összehúzta a szemét és láttam, hogy jobb keze ökölbe szorul.

-          Azt hiszem rád fér, hogy móresre tanítsalak szépfiú. – Deamon lepillantott a srác ökölbe szorított kezére, majd vissza az arcára.

-          A helyedben kétszer is meggondolnám.

-          Bassza meg! – vágott vissza a Bokszoló és már lendült is az ökle. Deamon James Bondot megszégyenítő mozdulattal lépett arrébb és teljesen blokkolta az ütést.

-          A helyedben még egyszer nem próbálkoznék. – Láthatóan hűvös és magabiztos volt és mégis volt valami a viselkedésben, ami azt sugallta, hogy ő a legkeménebb rosszfiú az egész klubban. És ezt bárkinek be is bizonyítja. A Bokszoló egyensúlya kissé megingott, a közelben lévő táncosokat nézegette, akik végre ész bekaptak, hogy balhé van. Megnyalta az ajkát végül az arca megenyhült és lazán megvonta a vállát.

-          Ahogy akarod haver. A ribi amúgy sem éri meg a fáradságot. – Nem hittem, hogy ilyen sebesség létezik, de Deamon megragadta a srácot és magához rántotta.

-          Kérj bocsánatot a hölgytől! – sziszegte jegesen – és akkor talán a saját lábadon tudsz távozni innen. – Láttam, hogy a Bokszoló arcából kifut a vér és szürke, szinte felhallott lett az arca.

-          Persze. Persze. Basszus. Nem gondoltam komolyan. Egy seggfej vagyok. Bocsi szivi. – Könyörgő tekintete ismét Deamonra irányult, aki teljes megvetéssel még egyszer gyorsan megrázta majd elengedte.

-          Takarodj innen! – Amint a Bokszoló eltűnt a testek tömegében odafordultam Deamonhoz.

-          Ez meg mi a fasz volt?

-          Ez egy seggfej.

-          Na és? Táncoltam vele nem feleségül mentem hozzá.

Egy lépéssel közelebb lépett és dühöm ellenére pulzusom vágtázni kezdett.

-          És most egyiket sem teszed – mondta.

-          Ó – szinte hangtalanul mondtam. Nem is ezt akartam mondani, hanem meg akartam kérdezni, hogy miért? Miért van itt? Miért lökte félre a srácot? Miért?

-          Az a pasi veszélyes volt Lucy – mondta Deamon és elvezetett a táncparkett végéig. – Amúgy mégis mi a szart keresel itt? – Az arcába pillantottam és mielőtt észbe kaptam volna mit mondok már ki is szaladt a számon.

-          Ezt én is kérdezhetném. Egyébként pedig lehet, hogy a veszélyes pasik jönnek be nekem.

-          Talán nem kellene. – Gondolkodás nélkül lendült a karom, arcon akartam ütni. De nem sikerült.

Elkapta a csuklómat és magához rántott, míg végül csak pár milliméterre voltam tőle. Testünk lángolása olyan intenzív volt, hogy attól féltem, spontán égéssel elégek. Egy egész fejjel magasabb volt vállam és olyan közel álltam hozzá, hogy ajkam majdnem a nyaka bemélyedéséhez szorult. Érzetem rajta a bűn illatát. Valami a hajamhoz ért és bár nem voltam biztos benne azt gondoltam az ajka az. A testemen átáramló zene dübörgése semmiség volt az ereimben átszáguldó vér tombolásához képest. Örökre így akartam maradni. Nem gondoltam, hogy képes vagyok ennyi mindent érezni. Tudni igazán és valóságosan tudni, hogy élek.

-          Értem – mondtam egyszerűen. A lényeg egy része félt megszólalni, nehogy megtörje a varászt. De a másik végének muszáj volt tudnia.

-          Deamon – suttogtam végül – mit értesz?

-          Téged – mondta egyszerűen és bár nem lehetett igaz akkor és ott a legjobb dolog volt, amit mondhatott nekem.

-          Hiányzol – mondtam rekedten.

-          Tudom – mondta és éreztem, hogy borzongás fut át rajtam, mert tudtam, hogy igazat mondd. Tényleg tudta. Kicsit hátraléptem és amikor felnézem rá láttam, hogy kék szeme engem nézz. Veszélyt láttam a szemében. Éhséget. Mintha legszívesebben élve felfalt volna. És ó, Istenem, azt akartam, hogy megtegye.

-          Miért vagy itt? – suttogtam.

-          Nem akarod tudni.

-          És ha mégis?

-          Butaság, ha a hercegnő incselkedik a sárkánnyal.

-          Ki mondta, hogy incselkedem?

-          Butaság csábítani is.

-          Miért ne? – halkan beszéltem, vággyal telt hangon.

-          A sárkányok elégnek. És a sebek után hegek maradnak.

-          És ha nem érdekel?

Félelem, vágy és szokatlan, nem túl örvendetes félénkség vett rajtam erőt. Muszáj volt, hogy az enyém legyen. Legalább is meg kellett próbálnom. Nagyot nyeltem. A józan ész azt súgta, muszáj egy lépést visszalépnem. Hogy abba kell hagynom, haza kell mennem és tízig elszámolni. Kurvára le kell nyugodnom. De semmi ilyesmit nem tettem. Ehelyett közelebb léptem. Odanyúltam és tenyerem gyengéden a mellkasának nyomtam. Úgy éreztem vad vagyok és fékezhetetlen.

-          Jézusom, baszd meg Lucy. Pont ezért léptem le a francba is! De most csak még csábítóbb vagy. Hogy tanultál meg ilyen vérlázító lenni? Ne! Nem akarom inkább tudni a francba is! – morogta és tudtam, hogy nyertem.

-          Deamon. – Ez az egyetlen gyengéd szó olyan volt mintha gyufát érintettem volna a dinamithoz és láttam, hogy felizzik benne a tűz.

Kezével átölelt, elkapta a derekam és magához húzott. Neki nyomódtam. Olyan forró voltam a vágytól, hogy csoda nem váltam hamuvá. Éreztem ahogy az erekciója nekem nyomódik és az csak még jobban feltüzelt, hogy is azt a kétségbeesett vágyat érzi, mint én. Még soha nem éreztem ilyesmit. Vagy felrobbanok vagy levetkőzőm ott és lehúzom a földre. Egyszerű Levi’s farmer és egy még egyszerűbb fehér póló volt rajta, ami kiemelte a napbarnított bőrét és gyönyörű kék szemét. Istenem ez a pasi fog a sírba vinni. Fiatal volt, dögös és megint elképesztett a tény, hogy ott van velem. VELEM. Egy igazi fantázia valósult meg. Csak azért tudtam, hogy nem álmodom, mert éreztem a gyors szívverését. A kezét végig csúsztatta a derekamon és a csípömön, a mozdulattól pedig szikrák pattogtak közöttünk.

-          Táncolj nekem Lucy! – Hangja halk, határozott volt és tagadhatatlanul parancsoló. És én pontosan azt tettem, amit mondott. Tudtam, hogy Deamon néz, hogy perzselő pillantása belém ég, így magabiztosan mozogtam együtt a zenével. Soha nem voltam ennyire a saját testemnek vagy annak, hogy milyen hatással vagyok egy férfira. A fenébe Jakkel. Ott és akkor nem érdekelt. Ha a fene, fenét eszik akkor sem engedem ki ma este kezemből Deamon Coopert. Szükségem volt erre. Rá volt szükségem. Még közelebb táncoltam, mellem a mellkasát súrolta és én átkaroltam. Lábujjhegyre álltam és ajkamat a füléhez nyomtam.

-          Sok hülyeséget csináltam már, de ez itt most a legnagyobb – mormoltam.

Egyik kezét a tarkómra tette, miközben a másik kezének a hüvelykujja gyengéden végigsimított az alsó ajkamon. Önkénytelenül kinyitottam a szám és levegőét kapkodtam. A levegőnem vibrált a tűz és a vágy. Ujjhegyével tovább kínozta az ajkamat. Majd benyomta az ujját a számba, épp csak a végét, összezártam a szám az ujja körül, nyelvem ízlelgette, szám szopogatta. Lehunytam a szemem, kül9n9sen erősen éreztem a mellem súlyosságát és követelőző lüktetést a vaginámban. Felnyögtem, szinte el sem akartam hinni, hogy képes vagyok így felizgulni, amikor az egyetlen testi érintés köztünk az ujja számban és a keze a hajamban.

-          Ha tudnád mit akarok most veled művelni elszöknél. – Hangja mély volt és éhes, mint a penge.

-          Nem szököm el. – Szeme egészen sötét kék volt. Viharos. Arca árnyékban volt és így még veszélyesnek látszott.

Aztán ujja erősebben markolták a hajamat, durván magához húzott és egy másodperc sem volt, de már az ajka lecsapott az enyémre. Körülötünk az emberek felnyögtek és huhogtak, de alig halottam őket a fülembe dobogó vértől. Szétnyitottam az ajkam és nyelve besöpört a számba, birtokba vett. Olyan íze volt, mint a legfinomabb csokoládénak, a legszédítőbb likőrnek. Belé kapaszkodtam, ujjai elvesztek selymes hajában, testem hozzá nyomódott. Csókunk kemény volt és vad, harapdáló, incselkedő. Vér ízét éreztem, de nem érdekelt. Mindent érezni akartam, mindent adni akartam. Szinte tankoltam, úgy éreztem, minden meg kell kapnom minden érintését, érzését, a létezését mert, ha megállok, pislogok vagy hátrálok az egész eltűnők. Lehet, hogy álommá válik. Hibává. Fantáziává. Deamon olyan volt, mint a drog és most, hogy megkóstoltam, tudtam, hogy soha nem fogok tudni lemondani róla. Elhúzódott tőlem, keményen, lihegve szedte a levegőt. Nyüszítve ellenkeztem, rettegtem, hogy csak ennyi volt. De félelem elpárolgott, amint belenéztem a szemébe. Nem hagyjuk abba. Ha híhettem a szemében lévő tűznek, soha nem hagyjuk abba. Akart engem. Megfogra a kezem és türelmetlenül végig vonszolt a táncparketten. Követtem egy sötét folyosón át agy kitámasztott ajtójú vészkijáratig. Deamon kirúgta az ajtót, majd kirángatott egy halványan megvilágított sikátorba. Egy mozdulattal nekidöntött a sikátor falának és karjai rabul ejtettek.

-          Édes istenem, Lucy. Gyönyörű vagy. Ha tudnád hányszor álm…

-          Hányszor mi?

-          Sajnálom – mondta és félelem suhant át rajta – Jézusom annyira sajnálom.

-          Mit sajnálsz?

-          Ez nem történhet meg-

-          De miért? – kérdeztem és hirtelen fázni kezdtem.

-          Hívok egy taxit – mondta határozottan.

-          Deamon kérlek ne csináld ezt – mondtam könyörgő hangon.

A szemembe sem nézett csak csendben próbaltam visszafojtani a könnyeim, Hogy lehet ennyit változni egy perc alatt? Mikor az utcába ért a taxi szó nélkül kisétáltam, de Deamon utánam jött. Kifizette taxi. Bezárta az ajtót miután leültem az ülésre és szemembe nézve ennyit mondott:

-          Sajnálom.

-          Ezt már mondtad, inkább hagyjuk jó? Kérem induljon. – Amint elindult a kocsi már folytak is a könnyeim, hogy lehettem ekkora hülye?

Veszedelmes érzelmek 16.

16. fejezet

Ez az utolsó napom, amikor még 17 éves vagyok. Anyának sajnos el kellett utaznia, mert elhunyt a nagybátyja. Nem akart menni, mert furdalt a lelkiismeret, amiért magamra hagy a szülinapomon, de nem hagytam, hogy miattam maradjon. Úgyhogy inkább tegnap este ünnepeltünk. Tök jó ajándékot kaptam tőle: műköröm készítő szettet, csillámló testápolót, olaj sprayt, nyugtató tusfürdőt és testolajat, de az e-book olvasónak a nyomába sem érnek. Majdnem éjfél van és alig bírom nyitva tartani a szemem, de ma már a második kötet végén tartok. Egyszerűen muszáj befejeznem! Időként elbóbiskolok, aztán felriadok a következő bekezdés kedvéért. Meg kell hagyni Lexinek kifinomult ízlése van, ami a könyveket illeti. Nem rajongok a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” típusú befejezésekért, de ha két főszereplő sorsa nem így végződik, esküszöm, bemászom ebbe a gépbe és örökre összezárom őket abba a nyavalyás házba. A szemhéjam lassan lecsukódik, hiába próbálom nyitva tartani. A szavak kezdenek összefolyni és képtelen vagyok kibogozni az értelmüket. Végül kikapcsolom az e-book olvasót, lekapcsolom a lámpát és arra gondolok, mennyivel jobban is alakulhatott volna kiskorúságom utolsó napja.

Kipattan a szemem, de nem moccanok. Még mindig sötét van úgyhogy fekszem, ahogy az előbb, tehát csak percekkel ezelőtt alhattam el. Visszafojtott lélegzettel fülelek a zajra, ami felébresztett. Arra, hogy nyílik az ablakom. Hallom a függöny zörren a karnison és valaki bemászik a szobámba. Az ágy megmozdul alattam. A betolakodó lehuppant. A pulzusom az egekbe szökik, minden izmom megmerevedik. Minél közelebb ér, annál biztosabb vagyok benne, hogy Deamon az, mégpedig a saját testem reakciójából ítélve. Becsukom a szemem és a tenyerem mögé rejtem az arcom, mikor érzem, hogy a takaró mellettem fölemelkedik. Félek. Egyik karja a párnám alá csúszik, a másikkal pedig szorosan átölel, amikor megtalálja az arcomra szorított kezem. Óvatosan félrehúzza, összekulcsolja az ujjainkat, majd a nyakamba fúrja az arcát. Hirtelen eszembe jut, hogy nincs más rajtam, csak bugyi és top. Tudja, hogy ébren vagyok, efelől semmi kétsége sem lehet. Tudnia kell mert amikor átölelt összerezenek. Olyan szorosan ölel ahogy csak bír és a hajamra ad egy puszit. Utálom, hogy itt van. És mégjobban utálom magam, amiért akarom, hogy itt legyen. Össze kellene bilincselni a karjait, a kulcsot pedig jó messzire hajítani. Mert azok a karok ide tartoznak a testem köre és előre rettegek mikor fogja őket levenni. Teljes csöndben fekszünk kb. fél órán keresztül. A szorítása nem gyengül és magyarázatot nem próbál adni. Elengedi az ujjaimat és a fejem tetejére rakja a kezét. A párnám alatt lévő karjával magához húz, mintha ringatni akarna. Mintha egy nagy kő nehezedne a mellkasomra és ég a szemem. Csak azért nem kezdek el sírni, mert a könnycseppek nem férnek ki a szorosan összezárt szemhéjam alatt. Nem bírok tovább csöndben marani. Ha nem mondom ki, ami bánt kénytelen leszek ordítani. Tudom, hogy a hangom fájdalmasan és szomorúan cseng majd és a visszafojtott zokogástól alig lehet majd érteni. de nagy levegőt veszek és kimondom, ami itt és most a legőszintébb dolog.

-          Annyira haragszom rád! – még szorosabban ölel, ha ez egyáltalán lehetséges. Száját lassan a fülemhez emeli.

-          Tudom Lucy – suttogja. Keze a felsom alá csúszik, a hasamra szorítja tenyerét, hogy közelebb

húzzon. Végigfutottam ujjamimat a kezén. Minden porcikámmal érezni szeretném a jelenlétét, hogy megbizonyosodjak róla, nem csupán álom. Ajka a vállamhoz ér, óvatosan csókot lehel rá. Amint megérinti a bőröm, elindul a remegés a gyomromból felfelé.

-          Tudom – suttogja megint, lassan felfedezve a nyakam hajlatát. Szorosan csukva tartom a szemem, mert hangjában vibráló feszültség a finom érintéssel együtt megszédít. A hajába markolok, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Lehelete egyre forróbba és szaporábbá válik, akár a csókjai. Légzésem ritmusa az övéhez hasonlóan felgyorsul, miközben kétszer is oda-vissza felfedezi a nyakam minden négyzetcentiméterét. Felkönyököl, határozott mozdulattal a hátamra fordít és kisimítja a hajamat az arcomból. Átható szomorúság tükröződik a tekintetében.

-          Tudom, hogy haragszol rám – mondja. Sugárzik róla a megbánás, de magyarázatot még mindig nem kapok. – Szükségem van rád, hogy haragudj rám. De arra még jobban, hogy magad mellett akarj tudni. – Szavai ólomsúlyként nehezednek a mellkasomra. Tényleg haragudtam, de sokkal erősebben vágyom rá, hogy itt legyen, mint amennyire nem akarom látni. Homlokát az enyémhez nyomja, egymás arcát simogatjuk és kétségbeesetten bámulunk a másikra. Fogalmam sincs megakar-e csókolni. A jelenléte annyira vonz, hogy ha még egyszer megbánt, aligha úszom meg épp elmével. Darabokra fogok hullani, nincs mese. Mellkasunk egyre szaporábban emelkedik és süllyed, ahogy fokozódik bennünk az egyre növekvő feszültség.

-          Haragszom rád Deamon – válaszolom hebegve, de teljesen komolyan. – De ez nem számít, mert soha egy másodpercig sem akartam, hogy ne legyél itt velem.

-          Jézusom, Lucky …. Annyira hiányoztál! – sóhajtja hihetetlen megkönnyebbüléssel. Próbáljuk egyre közelebb húzni a másikat. Így alszunk el. Összeérintett homlokkal, némán egymásba fonódva. Mert lényegében nem sok szó hangzott el. Magyarázat meg pláne nem.

Oldalra fordulva, szemügyre veszem az ágyat, hogy meggyőződjek róla, nem csak álmodtam az éjjel. De nincs itt. Az egyetlen dolog, amiből tudom itt járt egy kis cetli az oldalán. Felveszem és elolvasom az egyetlen szót, amit rajta áll: Sajnálom. Ennyi az egész, amit maga után hagyott és nincs kétségem afelől, hogy ez bizony lezárás. Lezárás egy olyan kapcsolatnak, ami nem is kezdődött el.

Veszedelmes érzelmek 15.

15.fejezet

Majdnem három hete. Azóta nem jelentkezett és nem is adott semmiféle magyarázatott. Nem ültünk egymás mellé az ebédlőben vagy a teremben, nem jelenik meg nálunk hétvégén. Mintha csak álom lett volna. Leginkább az bánt, hogy a szép emlékek kezdenek fakulni. Valószerűtlennek tűnnek. Nem tört össze a szívem. Nem ejtettem egyetlen könnycseppet sem. Nem is lehetne darabokban a lelkem, mert szerencsére nem adtam neki oda teljesen. Oké, egy kicsit szomorú lettem és erre egyáltalán nem vagyok büszke. Nagyon-nagyon megkedveltem.

-          Ez meg mi? – kérdezem Lexit az asztalra pillantva. Egy dobozt tett elém. Egy nagyon szépen becsomagolt dobozt.

-          Csak egy kis emlékeztető.

-          Mire kéne emlékeznem?

-          Emlékeztető, hogy hétvégén van – A szememet forgatva lökőm félre a meglepetést.

-          Azt reméltem elfelejted…

-          Nyisd ki az ajándékod Lucky – parancsolja és visszateszi elém. – Tudom, hogy utálsz ajándékot kapni én viszont imádok ajándékozni, úgyhogy hagyd ezt a mélabús stílust, nyisd ki, örülj neki és ölelj meg. – Sóhajtok egy nagyot, majd megadom magam. – Ügyes csomagolás – mondom, majd kikötöm a masnit. – Te vettél nekem egy tévét? – meredek a dobozba lévő képre. Lexi nevetve rázza a fejét és kikapja a kezemből.

-          Ez nem egy tévé, hanem e-book olvasó, te műszaki zseni! – Kibontja a dobozt és kiveszi belőle a gépet. Bekapcsolja aztán a kezembe nyomja. Megnyom egy gombot, amitől felvillan a kijelző. Ujjaival párszor végig szánt rajta, egészen addig amíg tucatnyi pici könyvborító képe jelenik meg rajta.

-          Fú – suttogom. Képtelen vagyok levenni a szemem az e-book olvasóról. Remélem nem csak ugrat mert, ha megpróbálja kivenni a kezemből, isten bizony nem adom.

-          Tetszik? – kérdezi büszkén – Ráköltöttem kb. kétszáz ingyenes kötetet, szóval egy ideig el leszel látva olvasnivalóval. – Ránézek és látom, hogy fülig ér a szája. Leteszem a gépet az asztalra aztán a nyakába vettem magam. Ez a legjobb ajándék, amit valaha kaptam, úgyhogy hatalmas ölelés jár érte.

Veszedelmes érzelmek 14.

14. fejezet

-          Hogyan? – mindössze ennyit kérdez Lexi, amikor ebédlőben leteszem mellé a tálcám. Mégis pontosan tudom mire kíváncsi.

-          Pénteken egyszer csak megjelent nálunk sütiztünk, beszélgettünk aztán hazament. Szombaton visszajött, főzőt nekem vacsorát. – ekkor megjelenik Deamon és leül mellém.

-          Folytasd – szól közbe Deamon – hallani akarom a részleteket.

A szememet forgatva Lexi felé fordulok.

-          És megdöntöttük a legjobb első csók világrekordját, anélkül, hogy csókolóztunk volna. – Lexi hitetlenkedve bólint.

-          Kegyetlenül unalmas hétvége volt – teszi hozzá Deamon, Lexire nézve. Felnevetek, de Lexi megint úgy nézz rám, mint valami őrültre.

-           Deamon oda van az unalmas dolgokért. Szóval ez tőle bóknak számít. – Lexi ide-oda jártatja a pillantását kettőnk között majd megszólal.

-          Gyerekek engem nem sok mindennel lehet zavarba hozni, de nettek sikerült.

Az ebédszünet hátra lévő részében nagyjából normális, udvarias társalgás folyik. Deamon néha a combomra teszi a kezét, megsimogatja a hátam, vagy add egy puszit a fejemre. Mintha ez teljesen természetes lenne, de én különleges ajándéként élem meg mindegyiket. Próbalom feldolgoznia múlt héten beállt változást kettőnk kapcsolatában.

Veszedelmes érzelmek 13.

13.fejezet

Kábán állok a terem előtt. Besétálok és leülök a helyemre. Se Lexi, se Deamon nincs még itt. Az ajtó kitárul pár perc múlva és Deamon lép be rajta, Lexivel a nyomában. Mindketten a teremvégébe igyekeznek. A középső padsor hátulján ülve mulatságok látványt nyújt, ahogy az asztalok között az egyik oldalon Deamon közelit felém mosolyogva a másik pedig Lexi két kólával. Egyszere érnek a mellettem lévő üres székhez. Egymásra néznek aztán rám. Kicsit szerencsétlen a helyzet. Na jó nagyon az. A szarkazmus az egyetlen fegyverem az ilyen szerencsétlen helyzetek kezelésére.

-          Úgy tűnik kényes a helyzet – vigyorgok mindkettőjükre. – Lexi ajándékot hozott a királynőnek – mondom. Majd felvont szemöldökkel Deamonra nézek.

-          Te mit hoztál ifjú lovag?

Lexi tátott szájjal bámul rám, mintha elment volna az eszem. Deamon pedig nevetve teszi le a táskáját az előttem lévő székre.

-          Valakivel igen csak elszaladt a ló – mondja Deamon.

Lexin látszik, hogy fogalma sincs mitévő legyen, így muszáj segítenem rajta.

-          Fogadd őszinte gratulációmat. A királynő ma téged választ. Foglalj helyet – közlöm az egyik kóla felé nyúlva.

-          Lexi bemutatom Deamont. Aki nem a pasim, de ha rajta kapom, hogy mással próbálja megdönteni a legjobb első csók világrekordját, rögtön a halott nem pasim lesz.

Deamon felvont szemöldökkel és a szája sarkában bujkáló mosollyal figyel.

-          Hasonlóképpen – teszi hozzá játékos fenyegető hangsúllyal.

Aztán Lexi irányába fordulok.

-          Deamon ő itt Lexi. Az én legeslegjobb öribarim ezen a földkerekségen.

-          Lexi méregetni kezdi Deamont.

-          Ha már a csajommal randizol, remélem feltöltöd a kártyáját és nem feszélyezteted a velem töltött idejét. – mondja Lexi. Deamon pedig mosolyogva bólint.

-          Ne aggódj Lexi, még az iskolában töltött idő is sok vele. – Rám néz és kacsint. Lexi elneveti magát.

-          Nos ebben az esetben üdv a köreinkben Deamon.

Ez egyáltalán nem is lesz olyan nehéz gondolom magamban. Sőt talán még a végén szeretni fogom a sulit. Na persze nem a tanulásért.

Veszedelmes érzelmek 12.

12. fejezet

A hűtős incidens után minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Adott egy pohár vizet, segített föltápászkodni, rácsapott a fenekemre és munkára fogott. Mindössze ennyire volt szükségem, hogy rendbe szedjem magam. Egy kis fenekelésre. Vacsora közben beszélgetésbe kezdtünk.

-          Mesélj a múltadról – mondtam neki.

-          Mit szeretnél tudni?

-          Erik a tesód?

-          Igen a bátyám.

-          Van még tesód?

-          Volt egy húgom és van egy nővérem.

-          Volt? – nem válaszol.

-          Mesélj róla …. és arról, hogy miért múlt időben emlegeted. – hatalmasat sóhajtva rám mosolyog. De az arckifejezésében van valami szomorúság, amitől megijedek.  Legszívesebben visszaszívnám a kérdésemet.

-          Emlékszel amikor azt mondtam a suli első napján, hogy visszajöttem? – bólintok. Megköszörüli a torkát és a tányérja szélét kezdi birizgálni.

-          A húgom 15 hónapja meghalt. Jobban mondva az ikertesóm. Születésünk óta agyi aneurizmája volt, amivel együtt lehetett élni, sportolni kellett, hogy karban tartsa az érfalakat amivel nem is volt gond mivel imádott úszni. Az orvosok azt mondták olyan helyen van az aneurizmája ahol túl kockázatos lett volna megműteni ezért csak végső estben teszik meg, de erre már nem került sor. Ugyanis egy verseny közben, miközben aranyérmet nyert elhunyt. Számtalan hazai és külföldi versenyen nyert. Az utolsónál úszás közben agyvérzést kapott, mert túl hajszolta magát. Meglehetett volna még menteni csakhogy mire észre vették vízbe fulladt az agyvérzéstől eleve eszméletlen kishúgom. - fogalmam sincs mit mondhatnék erre. Már egy falat sem megy le a torkomon.

-          Hogy hívták?

-          Angela. Angienek becéztem – A becenév hallatán úrrá lesz rajtam a szomorúság. Deamon előrehajol átnyúl az asztalon és megfogja a kezem. Hüvelykujját végig futtatja a tenyeremen és vesz egy nagy levegőt.

-          Angie a legerősebb ember volt, aki valaha ismertem. Nem lehetett könnyű végig csinálni azt, amit ő. Mindennap büszke vagyok rá ezért. Mert én nem tudnám végig csinálni azt, amit ő. – Nem tudom kifejezni azt, amit érzek úgyhogy meg sem próbálom. Azt hiszem sokkot kaptam. Csak nézek ki a fejemből. Mintha egy bombát vágott volna hozzám és fogalmam sins mit kezdjek vele. Két tenyere közé fogja az arcom.

-          Ne haragudj nem akartam, hogy szomorú légy. Egyszerűen csak jobban szerettem Angiet mint az egész életemet, szóval egy kicsit elragadtatom magam, amikor róla beszélek. – magyarázza miközben szinte kétségbeesett tekintettel fogja az arcom.

-          Ki kell mennem a mosdóba. – hátrál két lépést én pedig szinte rohanok, hogy végre becsukjam magam mögött az ajtót. Olyant teszek amire öt éve nem volt példa. Elsírom magam. Pár perc után úgy döntök ideje visszamennem.

Veszedelmes érzelmek 11.

11.fejezet

 

Amikor kinyitom a szemem rögtön végig tapogattam az ágy mások felét. Üres. Felülök és körbenézek. Lámpa lekapcsolva én betakarva. Úristen elaludtam! A takaró ledobva kimegyek a konyhába. Sokkot kapok amikor a villanyt felkapcsolom. Az egész helyiség ragyogóan tiszta, a sütemények pedig gondosan alufóliába csomagolva. Tekintettem a pulton hagyott telefonra téved. Kézbe veszem és láttam egy üzenetem érkezett.

 

Horkolsz és szörnyű a leheleted.

 

Felnevetek. Az óra éjjel kettőt mutat, úgyhogy visszamegyek a szobámba és bemászom az ágyba. Nem tudom egy hét alatt hogyan fészkelhette be magát, ez az idegtépő pasi az életemet, de nem akarom, hogy eltűnjön belőle.

 

Másnap délután hatkor amikor megszólal a csengő és ajtót nyitok Deamon két teli szatyorral áll a lábtörlőn.

-          Valamelyikünknek muszáj beválalni a vendéglátó szerepét. – mondja miközben beengedi magát és egyenesen a konyhába sétál. – Remélem szeretted a spagettit húsgombóccal mert azt kapsz – teszi hozzá és nekilát kipakolni. Mire észbe kapok, már könyékig turkál az evőeszközös fiókban. Bezárom az ajtót és követem.

-          Főzöl nekem? – kérdezem döbbentem.

-          Tulajdonképpen magamnak főzők, de szívesen megkínállak, ha gondolod. – Válasz helyett hozzávágom az első kezem ügyébe kerülő konyharuhát. Ügyesen elkapja majd a hűtőhöz sétál.

-          Kérsz valamit inni?

-          Inni kívánsz a saját házamban?

-          Tej vagy kóla?

-          Van egyáltalán itthon kóla? – Majdnem biztos vagyok benne, hogy tegnap mindet megittam. A hűtő ajtajának dőlve szemben fordul velem és felvonja az egyik szemöldökét.

-          Tudunk egyáltalán olyant mondani a másiknak, ami nem kérdés?

-          Nem tudom. Tudunk? – kacagok fel.

-          Szerinted meddig lehet ezt játszani? – Talált kólát most poharakat keres.

-          Kérsz bele jeget? – szegezi nekem a következő kérdést.

-          Miért, van nálad jég? – én nem állok le, ha ő sem. Imádok versenyezni. Odalép hozzám és leteszi a poharakat a pultra.

-          Szerinted kéne, hogy legyen nálam? – vigyorog.

-          Szereted egyáltalán a jeget?

-          Miért jó a jeged? – érdeklődik.

-          A jégkását vagy a jégkockát szereted? – sakk matt.

Erre nem tud újabb kérdéssel válaszolni. Letekeri a kólásüveg kupakját és teletölti a poharam.

-          Nem kapsz jeget – teszi hozzá.

-          Háhá! Győztem! – nevetve sétál vissza tűzhelyhez.

-          Azért hagytalak csak nyerni, mert annyira sajnállak. Aki olyan elviselhetetlenül horkol, mint te megérdemel egy kis sikerélményt is az életben.

A fagyasztóhoz lépve kiveszek néhány jégkockát és a poharamba ejtem. Amikor megfordulok néhány centire áll tőlem. Egyenesen a szemebe néz. Játékos tekintetében rejlik valami komolyság, ami hazavágja a szívműködésem. Tesz egy lépést előre így kénytelen vagyok a fagyasztónak hátrálni. Lazán felemeli a karját és a mögöttem zümmögő gépnek támasztja kezét. A fejem mellé.

-          Ugye tudod, hogy csak viccelek? – mondja gyengéden az arcomat fürkészve. Bólintok.

-          Helyes – hátrál egy cseppet. – Mert amúgy nem is horkolsz. Sőt imádnivalóan aranyos vagy amikor alszol. – Nem kellene ilyeneket mondania. Főleg nem akkor, amikor fölém hajol. Behajlítja könyökét, hogy még közelebb haljon hozzám. Kis híján a fülemhez érinti a száját és belesuttog.

-          Lucy – búgja érzékien – Szükségem van rád … Hogy megmozdulj. Különben nem tudom kinyitni a hütőajtót.

Lassan elhúzódik, mindvégig figyelve a reakciómat. Látszik a képén, hogy alig tudja visszatartani a nevetést, ami aztán ki is tőr belőle. Tehetetlenül mellbe vágom, aztán a karja alatt átbújva szabaddás teszem az utat.

-          Akkora egy idióta vagy! – nevetne nyitja ki a hütőajtót.

-          Bocs, de nem hagyhattam ki. – beülök a bárszékbe és a tenyerembe rejtem az arcom. Közel sem lenne ilyen nehéz dolgom vele, ha nem lenne ilyen vicces és édes és szexi. A konyhaszekrény felé indul, elővesz egy lábast, megtölti vízzel és felteszi a tűzhelyre. Aztán kavargatni kezdi a serpenyőben készülő ételt. Néhány percig csak hallgatunk. Ő a főzésre figyel és meg rá. Elképesztő, milyen könnyedén és otthonosan mozog a konyhában. Lenyűgöző szakértelme. Úgy szikrázik köztünk a levegő, hogy biztos smárolni fogunk. Utálom, hogy fogalmam sincs mikor fog megcsókolni. Vajon megvárja a vacsora végét vagy búcsúzósnak szánja, mielőtt lelépne? A legjobb benne rögtön túl lenni rajta.

-          Minden oké? – kérdezi- Hol jár az eszed kicsit elkalandoztál…

-          Minden rendben. – Elővesz egy kést és fölszeleteli a paradicsomot. Még az is fantasztikus ahogy a paradicsomot szeleteli, döbbenet. Létezik egyáltalán valami, amiben nem ennyire jó? A kés egyszer csak megáll a levegőben és rám mered.

-          Hahó Lucy! Min agyalsz ennyire? – másodperceken keresztül nézz a szemembe. Választ vár de én nem tudok mit mondani neki. Ismét a paradicsommal kezd el foglalkozni.

-          Megígéred, hogy nem nevetsz ki – kérdezem.

-          Nem ígérek ilyent.

-          Mindig ilyen nehéz veled? – némán rám vigyorog. Úgy bámul, mint aki a fejembe akar látni, hogy végre kiderítse mi jár benne.

-          Hát jó, legyen – kihúzom magam a széken, veszek egy nagy levegőt és hagyom, hogy jöjjenek a szavak.

-          Nem vagyok túl jó ebben a randi dologban, sőt azt sem tudom randi- e ez egyáltalán, ezért aztán muszáj azon gondolkoznom, hogy tervezed- e, hogy az este valamely pontján megcsókolsz, de mivel utálom a meglepetést és szeretek mindent előre tudni, iszonyú hülyén érzem magam, mert akarom, persze, hogy megcsókolj, így azon töprengtem, mennyivel könnyebb lenne mindkettőnknek, ha egyszerűen letudnánk a dolgot, aztán nyugodtan csinálhatod tovább a vacsorát, nekem pedig nem kellene szorongva várnom, hogy történik-e valami a következő órákban vagy nem. – Igen, ez egy mondat volt!! Ő valahol a szóáradat felénél megállt a paradicsom szeletelésben. Hogy pontosan hol, nem tudom. Leesett állal meredt rám. Veszek még egy nagy levegőt és lassan kifújom. Óvatosan leteszi a kést és két kézzel a pultra támaszkodik. Egy pillanatra sem szakítja meg a szemkontaktust. Mozdulatlanul várom a reakciót.

-          Vagy úgy – nyögi ki vagy neheze. – Ez volt a leghosszabb mondat, amit életemben halottam.

A szemeimet forgatva hátra dőlök széken.

-          Nyugi – vigyorog, miközben a paradicsomokat a vágódeszkáról egy tepsibe csúsztatja, aztán az egészet beteszi a sütőbe. Meggyújtja az egyik gázrózsát a tűzhelyen, aztán néhány perc múlva beleönti a spagettit a forró vízbe. Amikor mindennel végzett, megtöröli a kezét egy konyharuhával és végre elindul felém.

-          Állj fel! – utasít. Engedelmeskedem. Ahogy felállok mindkét kezét a vállamra teszi és körül néz a helyiségben.

-          Hmmm… - mondja láthatóan elgondolkodva – A hűtőajtó nem volt rossz – állapítja meg végül, majd megragadja a csuklómat, hogy odavezessen. Engedelmesen hagyom, hogy leállítson az előbbi helyzetbe amikor a fülembe suttogott. Két kézzel a hűtőajtónak támaszkodik a fejem mellett és csak néz rám. Ajj legyünk már túl rajta! Közelebb hajol mire becsukom a szemem, mély lélegzetet veszek és várok.

És várok.

Még mindig várok.

Semmi sem történik.

Úgyhogy kinyitom a szemem, de már olyan közel van, hogy összerezenek, amitől elneveti magát. Nem húzódik hátra, így lehelete finoman cirógatja az ajkamat. Menta és kóla illata van.

-          Lucy – mondja halkan. – Nem akarlak kínozni vagy ilyesmi. Viszont ma nem foglak megcsókolni.

Csalódottsága lesz úrrá rajtam és összeszorul a gyomrom. Magabiztosságam angolosan távozik az ablakon.

-          Miért nem? – egyik kezét lassan elveszi a hűtőről és megsimogatja az arcom. Próbálok nem bele borzongani az érintésébe. Két kézzel megfogja az arcom én pedig készségesen hajtom a tenyerébe a fejem.

-           Meg akarlak csókolni, hidd el nagyon is, de ez nem fog megtörténi, még nem.

Becsukja szemét vesz egy nagy levegőt aztán egyszercsak eltávolodik a hátam a hűtőtől, ahogy közepén a mások a hajamat simogatja. Az én karjaim esetlenül lógnak kétoldalt, így inkább átkarolom a derekát. Ahogy ezt megteszem rögtön elönt a nyugalom és a békeség. Nagyon jó így ölelkezni. Egy puszit nyom a fejem búbjára. Így maradunk amíg a sütő időzítője bele nem pityeg az idillbe. Akkor sem ereszt el rögtön, ami annyira jólesik, hogy arcomat a vállába furva kell elrejtenem a mosolyom. Amikor leengedi karját akkor is inkább a padlót bámulom. Képtelen vagyok ránézni. Mintha érezné a zavaromat, mindkét kezem megfogja és összekulcsolja az ujjainkat.

-          Nézz rám! – parancsolja. Mire én a szemébe nézek.

-          Lucy nem csókollak meg ma. De hidd el, hogy még soha senkit nem akartam ennyire megcsókolni. Foghatod a kezem, összekócolhatod a hajam, ehetjük összekulcsolt lábakkal spagettit, de ma nem smárolunk és talán holnap sem. Időre van szükségem. Mert azt akarom, hogy a te első csókod legyen a legeslegjobb az első csókok történetében. – Ezután a szájához emeli és megcsókolja előbb az egyik, majd a másik kezemet is. – És most fejezd be a duzzogást és inkább segíts.

Fülig ér a szám. Ez volt mindenidők legjobb visszautasítása. Lóbálni kezdi a kezem, mintha boldog ovisok lennénk a jásztótéren.

-          Rendben lesz így? – kérdezi.

-          Igen – bólintok – de egy dologban tévedsz.

-          És pedig?

-          Az első csókomról beszéltél. Tudod, hogy nem ez lesz az első.

Elengedi a kezem és ismét a két tenyere közé fogja az arcom. A hűtőhöz nyom és vészesen közel hajol az arcomhoz. A mosoly már a múlté a tekintette halálkomoly. Olyan erő sugárzik belőle, hogy eljeletek levegőt venni. Kegyetlenül lassan hajol előre. Egészen addig, míg ajak már majdnem hozzá ér az enyémhez. A vágyakozás teljesen megbénít. Nem csukja be a szemét, ezért és sem. Igy állunk egymással szemben. Észreveszem, hogy az ajkaimat nézi. Ettől kénytelen vagyok az alsóba harapni. Különben félő, hogy az övévelt tenném ugyanezt.

-          Hadd mondjak neked valamit. Amikor az ajkam hozzá ér majd a tiédhez az lesz életed első csókja. Mert mindegy milyen lúzerektől kaptad az eddigieket az lesz az igazi első csókod, amit én adok. Bocs, de én olyant adok, amihez foghatót még nem értél át.

Úgy fordul vissza a spagettihez, mintha nem az imént pecsételte volna meg sorsom, Nem érzem a lábam. Úgyhogy a hűtőnek dőlve hagyom, hogy a térdem feladja és hátsom leeresztem a kőre.

Veszedelmes érzelmek 10.

10. fejezet

-          Hello hercegnő – vigyorog ahogy a közelébe érek.

-          Be vagy rúgva?! – nevetve szembe fordul velem és elkapja a derekam. – Miért vagy mindig ilyen goromba? – kérdezi.

-          Mit akarsz? – Rám néz sóhajt aztán még jobban magához szorít.

-          Nem akarok ennél többet Lucy. Nem lehet. – A kocsijához nyom, végig futtatja a kezét a hajamon, majd az államat és a nyakamat veszi célba az ajkával. Hátrahajtom a fejem a kocsi tetejére és átölelem a nyakát. A pulzusom az egekbe szökik, a gyomrom bukfencet vet. Csak az a gond, hogy ezt nem az a fiú váltja ki, aki a nyakamat csókolgatja. Hanem aki a parkoló másik végéből bámul. Deamon a kocsija mellett állva figyel minket. Azonnal ellököm Jaket és el kezdek hátrálni. Menekülés közben nem tudom eldönteni haragot, szégyent vagy vonzódást érzek-e. Vajon, hogy csinálja? Hogy tud belőlem ennyi érzelmet kiváltani egy távoli pillantással?

 

Imádok sütit sütni. Már elkészült egy adag brownie és egy csoki torta mikor megszólal a csengő. Meg sem lep, hogy Deamon ácsorog a küszöbön. Na jó talán egy kicsit.

-          Szia – mondom.

-          Hello – mosolyog.

-          Ööö – tudom, hogy most be kellene hívnom, de még nem döntöttem el akarom-e.

-          Dolgod van? - kérdezi.

-          Olyasmi – válaszolom. Bólint

-          Akkor én … megyek is.

-          Ne! – mondom túl gyorsan és túl hangoson mikor elindul. Félreállok és kitárom az ajtót.

-          Bejöhetsz. – egyszerre két fokot lépve már bent is van. Bezárom az ajtót magunk mögött és előre sietek a konyhába.

-          Sütivására készülsz? – nevetve fölkap egy browniet, majd kérdő tekintettel néz rám beleharaphat-e.

-          Szolgáld ki magad. – elgondolkodom, hogy nézhetek ki, mert az, hogy péntek este sütögettek nem elég ciki. Érzem, hogy tetőtől talpig lisztes vagyok. Vörös, kócos hajam az arcomra tapadva, melegítő nadrágom pedig helyre hozhatatlan. Beleharapok egy brownieba és leülök a konyhapult másik oldalán lévő bárszékre, pont vele szembe. Várom, hogy kinyögje miért jött. De nem mondd semmit csal csendben nézz engem. Én sem szólalok meg, tetszik ez a nyugodt hangulat. Deamon feláll és a napaliba sétál. Érdeklődve körbe néz, a figyelmét rögtön felkelti a falon logó képek. Közelebb lép és egyenként megvizsgálja mindegyiket.

-          Inkább apukádra ütöttél kivéve a vörös hajadat – állapítja meg. Vállat vonok, nem akarok erről beszélni.

-          Finom lett a süti – vált témát ügyesen.

-          Van kedved megnézni a házat? Elindulok és miközben mutatom a szobákat, unalmas dolgokat mesélek a falon függő fotókról, ő némán érdeklődve követ.

-          Ez pedig az én szobám – mondom az utolsó szobánál.

-          Nézz körül bátran, de 18 aluli lévén kerüld az ágyam. – Alaposan végigjáratja a tekintetét a helyiségen, majd ismét rám néz.

-          Elmúltam 18.

-          Szeretnéd, hogy gratuláljak hozzá?

-          Azt mondtad lévén 18 aluli maradjak távol az ágyadtól. Csak szólok, hogy már betöltöttem.

-          Oké. Vegyük úgy, hogy 19-et mondtam. Egyépként miért is jöttél? – nem mondd semmit. – Ha nem nyögöd ki akár el is mehetsz. – Nem megy. – Deamon, megtennéd, hogy elmégy? – Erre lefekszik az ágyamra. Az én rohadt ágyamon fekszik! A szememet forgatva, a lábánal fogva elkezdem leráncigálni. Amikor megragadom a csuklóját, olyan gyorsan magára ránt, hogy időm sincs átgondolni mi történik. Átgördül rajtam, így a hátamon fekszem, matrachoz szorított kezekkel. Mire eljut az agyamig mi történik fogalmam sincs sikítsak, vagy letépjem a ruháim. Elengedi a kezem és az arcomhoz nyúl. Hüvelykujjával nevetve simítsa végig az arcom.

-          Liszt. Nem hagyott nyugodni. – mondja aztán felül. Meg sem bírok mozdulni. A könyökét a térdén pihenteti és egyenesen rám nézz. Magamnak csináltam a bajt. Nem lett volna szabad beengednem úgy a házba, hogy egyedül vagyok itthon.

-          Azt hiszem, hogy a bunkónak nevezés túlzás volt a részemről-

-          Nem volt túlzás – mély lélegzetet veszek. Aztán lassan kifújom a levegőt. Olyasmire készülök, amit csak nagyon ritkán teszek. Bocsánatot fogok kérni.

-          Ne haragudj Deamon. Sajnálom… - mondom halkan.

-          Tudom Lucy. Tudom… - sóhajtja fel. Késő van már félek, hogy mindjárt közli lelép. És én ezt nem akarom. Olyan jó most vele! Fogalmam sincs miért. De jó!

-          Kérdeznem kell tőled valamit. – töri meg végül a csendet.

-          Miért hagytad, hogy Jake azt művelje veled a parkolóban? – Azt hiszem elbújok a takaró alá és ki nem jövök onnan kábé 100 évig. Reméltem, hogy ez a téma nem kerül szóba.

-          Tudom, hogy ciki oké?

-          Akkor miért hagytad, hogy csinálja?

-          Bonyolult.

-          Nem kell magyarázkodnod. Csak kíváncsi vagyok. Abszolúte nem az én dolgom. – Egy darabid csendben heverünk.

-          Unatkozom – sóhajtja.

-          Akkor menj haza.

-          Nem akarok. Te mit csinálsz, amikor unatkozol? Csak ülsz itt és arra gondolsz milyen jóképű vagyok?

-          Olvasok – közlöm a szememet forgatva. – És néha sütök. Meg táncolok.

-          Olvasás, sütés, táncolás és egy kis álmodozás rólam. Milyen élményekben gazdag életed van.

-          Szeretek így élni.

-          Nekem is tetszik azt hiszem. – állapítja meg.

Veszedelmes érzelmek 9.

9. fejezet

Lexi velem szemben teszi le az ebédlőben a tálcáját. Egy ideje külön tálcáról kajálunk mert, ha rajta függene, csak salátát ennék. Úgy mosolyog rám, mintha olyan titok lenne a birtokában, amiről tudja, hogy érdekel.

-          Nos – kezdi olyan hangsúllyal, mintha egy titkot készülne átadni – hallottad a róla szóló pletykákat?

-          Nem tudom kiről beszélsz – válaszolom.

-          Hát Deamonről!

-          Nem hallottam. Annyit tudok, hogy elég időt töltöttem vele ahhoz, hogy ne akarjak vele többet találkozni. – Vajon milyen pletykáról van szó? De a makacsságom most is megakadályozz bennem, hogy rákérdezek.

-          Szia – szólal meg egy hang a hátam mögött.

Rögtön tudom, hogy nem Deamon az, mert nem bizsereg a bőröm a közelségétől. Mire hátra nézek Jake már le is huppan a mellettem lévő székre. – Ráérsz suli után?

-          Talán – teszem a nehezen kaphatót.

-          Ez nem válasz. Találkozzunk suli után a parkolóban.

-          Mire bármit is mondhatnék már felállt és elment. Lexi felvont szemöldökkel néz és pedig meg vonom a vállam.

Jake ott vár a parkolóba ahogy mondta.

Veszedelmes érzelmek 8.

8. fejezet

Mikor kinyitom a sulis szerkényt ajtót egy boríték pottyan a földre. Lehajolok, felveszem és kinyitom. Egy levél van benne. Neki dőlök a szerkénynek és olvasni kezdem:

 

Kedves Lucy!

Folyton te jársz a fejemben. Köszönöm, hogy tiszta színű és őszinte vagy velem. Annyira jól tudok röhögni azon, amit az emberek összehordanak rólunk a hátunk mögött, de elszomorít sokszor a tény, hogy azok csak kitalációk. Sajnálom! Még egy dolog és aztán befogom, mert különben addig rohanok meg nem állok a szobád közepén és nem mondom a szemedbe ezeket. Sajnálom, hogy legutóbb faképnél hagytalak. Tudom, hogy nem az volt a célod, hogy fölnyisd a szemem, mégis ez történt. Nem minden úgy megy, ahogy én akarom, és nem mindenkinek jár az örök boldogság. A való élet olykor kegyetlen. De akármi történjék velem a barátságodat nem veszíthettem el, küzdeni fogok érte. Na de elég ebből. Remélem tudod milyen fantasztikus vagy.

Szeretettel,

újdonsült legeslegjobb barátod

 

Mosolyogva hajtom össze levelet. Nem sírok. Jake nem akarná, hogy ittasam az egereket. Még akkor sem, ha a tény, hogy ő maga képes volt levelet írni nekem, könnyeket érdemel. Körbenézek. A folyosón senki nincs, csak én.